Aki hisz és
megkeresztelkedik üdvözül, aki nem hisz elkárhozik. / Mk 16.16/
Nagyon
kemény, fájóan egyértelmű szavak.
Párhuzamban
ezzel azt is mondja egy helyütt a Fiú:
Minden
lehetséges annak, aki hisz. / Mk 9.23/
Hogy jobban
behatolhassunk mindezek mélységeibe, előbb meg kell értenünk mi is a hit, mit
is jelent hinni.
Az ember
Istenre képes lény egyedül a látható univerzumban, azaz olyan valaki, aki
Istenre képes figyelni, vele kommunikálni, Isten éltető valóságát képes
befogadni, Istenét, aki maga az élet, a létezés. Ezen képesség által válik az
ember olyan lénnyé, aki túlmutat látható létezése határain és megnyílik az
örökkévalóságra. Mert az ember, egyedül a látható világból örökkévalóságra is
képes, örökkévalóságra alkotott lény, akinek lényege, személye, legmélyebb
valósága nem enyészik, nem pusztul el, hanem örökké él. Örök élete azonban,
miként evilági is a fény által válik széppé, teljessé, a világosság által válik
áttetszővé.
Örökkévalóságra,
a fényre alkotott belső világunk, mely végtelenül nagyobb és mélyebb, mint a
külső, látható univerzum, elfordított tekintetünk miatt homályba borult, sőt
sötétségbe. Ablakainkat bezártuk, elfordultunk a fénytől, bennünk az élet
pislákolni és kialudni látszik. Növényeink elhalnak, szobánk díszei elhalványulnak
és lassan mindent szorosra markol a sötétség. Vakon tapogatózunk szobáról szobára
járva, ahol viperák és mérges kígyók hada rejtőzik, hogy halálra marjon és
végezzen velünk. Tájékozódó képességünket elveszítjük és lassan meg vagyunk
arról is győződve, hogy nincs más, mint a sötétség, mert nem is létezik a fény.
Nem hiszünk ebben a fényben, azaz végérvényesen lelakatoljuk azon szervünket,
mely képes a kommunikációra.
A hit, a hit
a világosságban az az egyszerű és kicsi gesztus, amivel megnyitjuk ablakainkat,
kitárjuk kapuinkat, hogy a fény, Isten világossága és éltető ereje
behatolhasson mélységeinkbe és mindent átalakíthasson.
A fény, mely
megvilágít és megsemmisíti a sötétség árnyait, csak úgy érhet el oda, ha
kinyitjuk kapuinkat és bevonulhat oda a dicsőség királya.
A kapuk
felnyitásának mozdulata egy pici tett részünkről, maga a hit. Az az erő, mely
megmozdítja a kapukat és lehetővé teszi Istenre
képes szervünk számára a
találkozás pillanatait. A hittel képessé tesszük magunkat a kapcsolatra,
rácsatlakozunk az éltető forrásra.
A
kommunikáció mely során az élet forrása behatol élettelenné vált sivatagjainkba
csak a hit által feltárt kapuk szabadságában lehetséges.
Hit nélkül
mindez nem lehetséges. Hit nélkül nem mozdulnak bezárt ajtóink, hit nélkül
megmarad nekünk a sötétség, hit nélkül örök sötétség borul ránk, hit nélkül
örökre magunkra maradunk.
