Azt hiszem
minden vallásban végső soron arra törekszenek a hívők, hogy egyesülhessenek
Istennel. Ennek érdekében számtalan technikát, módszert hívnak segítségül,
melyet gyakorolva mintegy felemelik magukat a kívánt magasságba, vagy
kiüresítik bensejüket, hogy így váljanak alkalmassá az egyesülésre. Miközben
tisztelettel adózunk az emberiség Isten felé való törekvésének, szembetűnő az a
valóság, hogy az eucharisztikus jelenlétet elismerő kereszténységben minden
szentáldozásban megvalósul az emberiség leghőbb vágya, hiszen a kenyér és bor
színei alatt Isten valóságosan egyesül az őt befogadó emberrel, az előtte
kinyíló lélekkel. Ami még káprázatosabb, hogy ehhez az egyesüléshez semmiféle
erőfeszítésre nincs szükség a lélek részéről, sőt inkább hátráltatja mindenféle
emberi cselekvés, megoldás, próbálkozás. Istennek nincs szüksége szavainkra,
egyéb képességeinkre ahhoz, hogy lelkünkbe lépjen.
Egyedül szeretetünk szükségeltetik, mely szabadságunkban virágzik ki és
válik vonzóvá Isten számára.
